Kisvakond csoport hangolódás a március 15-i ünnepségre
A Kisvakond csoport az elmúlt két hétben egy tartalmas projekt keretében ismerkedett meg környezetük értékeivel
Az első héten városunk felfedezése került a középpontba. A gyerekek sétára indultak, hogy közelebbről is megfigyeljék településünk nevezetes épületeit. Útjuk során megcsodálták a Víztornyot, elsétáltak a Városkapu mellett, és kívülről megfigyelték a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár épületét, ellátogattak az Uszodhoz és a Krajnyik "Akác" sportcsarnokot is megszemlélték. Nagy érdeklődéssel figyelték meg az épületek formáit, méretét és díszítéseit, miközben beszélgettek arról is, milyen szerepet töltenek be ezek az épületek a város életében.
A projekt második hetében – a magyarságtudat erősítése jegyében – a magyar termékekkel ismerkedtek. A gyerekek elkészítették a Magyar Termék logót, majd játékos formában „boltosat” játszottak, ahol különböző hazai termékekkel találkozhattak.
A hét zárásaként ellátogattak a boltba is, ahol közösen keresték a polcokon a magyar termékeket. Nagy örömmel és kíváncsisággal figyelték meg, mennyi hazai termék található az üzletben – igazi rácsodálkozással fedezték fel, milyen sok magyar áru közül választhatunk a mindennapokban.
A két hét során a gyerekek élményekkel gazdagodva ismerkedtek meg városunk értékeivel és a magyar termékek fontosságával.














