Március 15. a Malomsori Óvodában
"Fel, fel vitézek..."
Huszárokká és pártás kisasszonyokká változtak a Malomsori ovisok.
A múlt hét folyamán megtartották a Március 15.-ei megemlékezést az óvoda tornatermében.
A program elején egy rövid videót néztek meg, amely az óvodáskorú gyermekek számára érthetően magyarázta el mit is ünneplünk ezen a napon.
Ezt egy rövid kis mese követte, majd minden csoport elszavalta tanult verseit, illetve felolvasta a gyerekek által összeírt 12 pontot, ami nagyon mókásra sikeredett.
Ezt követően az Óvonénik közösen énekeltek a gyerekeknek, majd a programot egy közös népzenei táncházzal és persze meneteléssel zárták.
Az utolsó napon elsétáltak a Kossuth szoborhoz, ahol kitűzték a héten elkészített nemzeti színű lobogóikat.





