Sikeresen zárult a Sulizsák program
"Göncöltek a Földért!"
Oroszlány Város Óvodáinak mind az 5 telephelyén lezajlott a Sulizsák ruhagyűjtő program.
Ebben a nevelési évben kiemelt feladat az óvodákban a fenntarthatóságára nevelés. Ezért több program a gyerekek környezettudatosságra nevelését támogatja, így segítve a jövő generációját. A kialakuló szokások beépülnek a gyerekek és családjaik hétköznapjaiba, és az újrahasznosítás életük részévé válik.
Ahogy már a korábbiakban a program célja most is az volt, hogy a megismertessék mindenkivel a textil újrahasznosítás lehetőségeit és közvetíteni a háztartások és a feldolgozók között. Megmutassák, hogy nem a kuka a megoldás. A ruhagyűjtés szervezésével lehetőség nyílt arra, hogy a csoportokban az óvodapedagógusok, és otthon a szülők is beszélgessenek a fenntarthatóságról, környezettudatosságról és ezzel egy időben tegyenek közösségükért és környezetükért egyaránt. Példát mutattunk egymásnak, a gyermekeinknek és esélyt adunk arra, hogy a már nem tetsző, kinőtt ruhadarabok újra gazdára találjanak.
A szervezők az óvodákban átvették, lemérték és elszállították a zsákokat.
A Brunszvik Teréz Óvoda 469 kg, a Borbála-telepi Óvoda 200 kg, a Malomsori Óvoda 303 kg, a Meseliget Óvoda 613 kg, a Táncsics Óvoda pedig 530 kg ruhaneműt gyűjtött össze a szülők és ismerősök összefogásával. A rögzített kilónkénti árat megkapták az intézmények alapítványai, a szülők és gyerekek által teljesített támogatásként.
Oroszlány Város Óvodáinak minden gyermeke, dolgozója köszönetét fejezi ki a szülők, ismerősök támogatásáért, és a sikeres együttműködését!